ARIELA
EGY HELY!
Állásom hirtelen elvesztése után kelletlenul ballagtam otthonom kozelében a huvos utcákon, új munka reményében. Egyszer csak megláttam a városi park sarkában egy kellemes kulseju, modern házat. Valami cégtábla volt ráakasztva, így benyitottam az alacsony kapun, hogy kozelebbrol is megnézzem. A kiírás alapján nem nagyon értettem, mi rejtozhet bent, talán kíváncsiságból becsengettem. Kedves arcú apáca nyitott ajtót, aki azonnal beinvitált a házba. Ahogy beléptem, korbeolelt a nyugalom. Szivélyesen odvozolt, leultetett a fekete borfotelek egyikébe. Kicsit izgulva elmondtam, miért csongettem be, o meg azt kozolte, hogy hová is jottem valójában. Ez egy Hospice alapítvány. Ide haldoklókat hoznak, akik megtalálják ezen a helyen a megnyugvást.
Hát jól elijesztett ezekkel a szavakkal a novér. Akkor néztem csak korul hol is vagyok, de egyáltalán nem éreztem a halál buzét, ahogy mindenki számára azonnal felotlodik az elso gondolat. Pár hónapra felvett helyettesíteni a konyhára, ahol a pépes ételeket kellett elkészíteni a megrendelt finomságokból. Ahogy teltek a napok, úgy merészkedtem én is kozelebb a betegek szobáihoz, míg az egyik délután benyitottam félelemmel a szívemben, vajon mi vár ott rám. Milyen az ember kinézete a halál kozelében? Nagyon rosszra számítottam. Csontsovány, horgo alakokra, csovekkel a szájában, de amint megláttam azt a kedves arcot, ahogy rám mosolygott, szeme sarkából a boldogságot sugározva, megnyugodott a lelkem. Talán látta rajtam a riadtságot, mert elsonek szólított meg, és kellemes csevegésbe kezdtunk, amit késobb számtalanszor megismételtunk ottléte idején. Hiányzott az oreg néni, amikor "ELMENT", de tudván, milyen kis idore jonnek hozzánk "VENDÉGSÉGBE", hamar túltettem magam a dolgon. Pár nap múlva egy idos bácsika vette át helyét és én abban a tiszteletben részesultem, hogy a takarítonot kellett helyettesítenem egy hétre, így az osszes szobába be kellett mennem. Csodák csodájára, minden szobában ugyanolyan embereket találtam, mint mi vagyunk. Kicsit gyengébbeket, megtortebbeket, tele élettapasztalatokkal. Mindegyik orult jottomnek, hogy legalább nincsenek olyan egyedul, és azonnal szóba elegyedtek velem. Pár nap múlva, mint régi ismerosok mesélték el élettorténetuket, és én hallgattam csendesen, mint gyermek az esti mesét. Jó volt belecsoppeni egy elfeledett korszakba, nagymamám korába. Kicsit mintha Ot is visszakaptam volna ezzel. Megsimíthattam újra munkától megtort kezét. Felfogtam, ha elfogadjuk a tényt, hogy a halál az élethez tartozik, akkor csak annyi a dolgunk, hogy ezeknek az embereknek biztosítsuk a méltóságteljes eltávozást, mindegy milyen életet éltek jottuk elott. Nem mi vagyunk hivatottak megitélni buneiket. Az sokkal magasabb helyen úgyis pár napon belul megtorténik., de boldogabbá tehetjuk azt a kevés idot, amelyet itt toltenek.
Abban az épuletben a szobákon kivul egy csomó helyiség volt kialakítva társalgónak. A tágas ebédlobol, a kandalló mellett a hatalmas kettos ajtón keresztul, csodálatos télikertben találtam magam, embernagyságú pálmákkal korulvéve, amelyek a foldig éro ablakok elott sorakoztak rendben, mint a rakoncátlan gyerekek, benyúló ágaikkal, leveleiket széthajtogatva mutogatták szépséguket.. Kozépen újabb kettos ajtó állt buszkén, várva, majdcsak kinyitja valaki és amikor merészekdtem én lenyomni a kilincset, hirtelen egy kicsinyke templomban találtam magam. Huvos volt és sotét. Egyetlen világosságot a kereszt alakú, szuk, de magas ablak nyújtott, míg megtaláltam a villanykapcsolót. Szétnéztem a padok kozt, a virágokkal teli oltáron, abban a pillanatban tudtam, hogy ott a helyem. Mindennap bementem oda és észrevettem, hogy lassan lenyugodott a lelkem. Mindenhol a kényelem, a luxus vett korul. Szívesen sétálgattam ott, szabad pillanataimban. Az az ot hónap, amit ott tolthettem, elzárt a kulvilágtól. A rohanó, intrigákkal teli, kétszinu, hazug világtól. Úgy éreztem, megtisztult ott a lelkem és kozelebb kerultem Istenhez. Koszonom a sorsnak, hogy odatévedtem.
Ariela Grandi