Ariela Grandi:
Csodálatos világ

Amikor Ariela Grandi megkeresett, hogy lenne-e kedvem elolvasni a könyvét, először nemet akartam mondani, hiszen mit keresne az oldalamon egy mesekönyv? Azonban a kíváncsiság nem hagyott nyugodni és megpróbáltam utánajárni, hogy valójában milyen regényről is van szó. Túl sok információt nem sikerült begyűjtenem, hiszen egy elsőkönyves írónő munkájáról van szó, ami ezidáig nem kapott nagy hírverést és még a molyon sem volt adatlapja. Annyit azért sikerült megtudnom, hogy egy mese-fantasy történetről van szó és idővel a molyra is felkerült a kötet fülszövege.

A történet főszereplője Leni, aki alkoholmámorban tengeti mindennapjait, amióta elvesztette édesapját és édesanyja hozzáment volt férje testvéréhez. Egy nap azonban minden megváltozik, amikor másnaposságából felébredve egy berendezett barlangban találja magát. Mindez nem is lett volna számára olyan furcsa, az elmúlt évek tapasztalatára alapozva, de mégis valami más volt. Kitekintve rózsaszín égboltot látott, amit álomnak még betudhatott volna, de a fejébe hasító fájdalom jelezte, hogy nagyon is ébren van. Azonban hiába tűnik barátságosnak a táj, a Pillangók földjén lakó feldokok ellenségesen viszonyultak hozzá. Az okuk megvolt rá, hiszen valamikor réges-régen már ellátogatott az ő világukba egy ember, aki a békés népnek elhozta a háborúk időszakát.

Amikor elkezdtem olvasni a regényt, először azon rökönyödtem meg, hogy nincs semmi fejezetcím, hanem rögtön a bal oldalon elkezdődik a történet. A végére lapoztam, hogy megkeressem a tartalomjegyzéket, de mint kiderül az is hiányzik. Pontosabban nincs is rá szükség, hiszen nincsenek fejezetek, hanem az egész egyben van megírva, mint valami fogalmazás. Az egyetlen tördelés a sorkizárt szövegben, a bekezdéseket leszámítva, az üres sor, ami elhatárol egymástól két eseményt. Megpróbáltam túllépni ezen, de még most sem sikerült.

A történet kicsit nehézkesen indul és tele van idő- és képzavarral. Valamint az alaphelyzet is elég furcsa, amit talán egy pszichológus tudna értékelni, azonban egy olvasó nem annyira. Hogy miről is van szó? A főhősről, Leniről, aki 30 (azaz harminc!) éves és megboldogult apja vállalatának vezetését átengedi nagybátyjának/mostohaapjának, alkoholba folytja dühét és kerüli édesanyját, miközben egy fedél alatt él velük, annak ellenére, hogy anyagilag megengedhetné magának, hogy elköltözzön.

Bevallom, hogy a fentiek fényében az első 20 oldalon nagyon nehezen rágtam át magam és többször is megfordult a fejemben, hogy hagyom az egészet. Azonban lassan beindultak az események. A fejemben Lenit jócskán megfiatalítottam, hogy be tudjam helyezni a feldokok világába és a történet ettől kezdve már elfogadhatóbb felállást vett fel.

Ezen korrekciók után már egy igazi fantasy világ tárult elém és kezdtem beleélni magam. A feldokok technika- és alkoholmentes világa valóban meseszerű volt és majdnem felhőtlen is. Az ember okozta szakadás azonban még fennállt és a harcok nem csitultak a szétszakadt nép között. A “félember” vezette szakadárok birtokolták a Pillangók földje és a vadászmezők közötti sávot, elszakítva így a békés feldokokat a vadállománytól, mely a húst jelentette számukra.

A sorok között olvasva, azonban előtűnik, hogy mennyire idegengyűlölők is voltak a feldokok, hiszen Lenit nem fogadták be az előítéleteik miatt. Anin, a lepkeidomár volt az egyetlen, aki vállalta a feladatot, hogy felügyeli Lenit és bebizonyítja, hogy nem jelent veszélyt a közösségre nézve.

A rózsaszín felhők alatt a dolgok már nem is voltak olyan rózsaszínek. Bár a történet igaz barátságról és szerelemről mesél, az események nagy részét mégis a kegyetlenkedések tették ki, hiszen az árulásoknak, cselszövéseknek köszönhetően az elszórt harcokból háború fejlődött ki. Egyik fél sem volt elnéző a másikkal szemben, hiszen a harcok közepette eltűnt a humanizmus és mindenkiből lassan kitört az állat.

Mesének nem nevezném, hiszen csak egyes motívumok utalnak arra, hogy egy mesevilágban játszódnak az események. A lapokon néhol felbukkanó brutalitás és kegyetlenség miatt gyerekeknek nem is ajánlom a kötetet. A fantasy világhoz pedig éppen az előbbi motívumok miatt nem nőtt még fel a történet, miközben a lehetőség meg van benne.

Ariela Grandi előtt egy szép jövő áll mint fantasy író, abban az esetben, ha meg tud szabadulni béklyóitól, melyek a földhöz kötik, valamint talál egy olyan szerkesztőt-kiadót, aki veszi a fáradtságot és megjelenés előtt elolvassa a kéziratot, javaslatot téve az esetlegesen felmerülő logikai hibák, idő- és képzavarok javítására.

A könyvet köszönöm az írónőnek.