ARIELA
AMIKOR A SZOMORÚSÁG ÁTÖLEL ÉS NEM ENGED
hányszor megtörtént már veled, hogy beültél a sarokba és nem érdekelt a világ. mi történik körülötted. begubózol a gondoddal a sötétbe és csak a bánatot engeded magadhoz. úgy érzed, jobb is így, mert szomorúságod tárgyán merenghetsz. most ne zavarja lelked senki. jól esik bele temetkezni, elválni a külvilágtól, hogy csak vele lehess.
nemrég még teljesen más voltál. életvidám, tele energiával, mosolyogtál az életre. aztán félbe törött sorsod és nem tudsz kimászni ebből a szomorúságból. talán nem is akarsz. minek? minek harcolj tovább? miért folytass bármit is? nincs értelme. most semminek sincs.
az agyadban annyira elhatalmasodott ez az érzés, hogy egyáltalán semmi más nem fér bele. az élet folyik melletted, de számodra megállt....
ilyenkor jönnek a barátok, vagy a család, akik abban az időben nagyon idegesítőek tudnak lenni, hiszen van elég bajunk úgyis, miért nem értik meg végre, hogy egyedül akarunk lenni, nincs kedvünk semmihez, főleg hozzájuk.
fel sem fogjuk, mennyire szükségünk van rájuk. valakire, akinek elmondhassuk, kipanaszkodjuk magunkat, kisírjuk bánatunkat. egy őszinte barát ölelése, igazi gyógyír lelkünknek. megosztani problémánkat, annyit jelent, mintha elosztanánk a bajt. ha van aki ráébreszt arra, hogy helyzetünk nem is olyan kilátástalan, mint ahogy mi képzeljük, szerencsésnek mondhassuk magunkat.
jó érzés, hogy valakinek fontosak vagyunk. támaszkodhatunk rá a legrosszabb pillanatainkban is, de ne feledjük, mi is valakinek a családja, , barátja vagyunk. nemcsak nekünk vannak problémáink, gondjaink. tegyük fel a kérdést magunknak néha: