ARIELA
NE FÉLJ, LÉGY BÁTOR!
mindenkitől ezt hallom és gondolom ti is. könnyű a másikat bíztatni, én is ezt teszem szüntelen, de amikor nekem kell kiállnom a közönség elé, bizony remegnek a lábaim, összeszorul a gyomrom.
mitől félünk ennyire?
hiszen ők is olyan emberek mint mi. semmiben sem külömböznek tőlünk, esteleg annyiban, hogy nekik nem kell a pódiumon állniuk.
sokat gondolkodtam rajta és mint mindig, magamból indultam ki. oda állni mások elé, úgymond megmutatni mit tudunk, sosem könnyű. pláne, ha ismerősök vesznek körül. mikor minden szempár téged figyel, akkor tökéletesnek kell lenned. kinézeted, de a viselkedésed is, mert ha mondani akarsz valamit, nem remeghetsz előttük, hanem széles mosollyal az arcodon tudtukra adni, miért jöttél, mire vagy képes. ezt is várják el tőled.
mindig attól rettegek, hogy elbotlok, elakadok beszéd közben, valami badraságot mondok és kinevetnek, vagy ami mégrosszabb elfelejtem mit akarok mondani.
de nemcsak ebben a formában tapasztaltam félelmet, hanem az élet minden területén. amikor a főnökötök elé kell állni fizetésemelés végett, vagy megmondani a tanítónak, hogy most éppen nincs igaza.
sokan nem teszik meg.
szerintem a kudarctól való félelmünk gátol benne.
nekem már hányszor jutott az eszembe, hogy én ilyen kis emberke mit keresek itt, nyomakszok előre, töröm magam, aztán csak nevetség tárgyává vállok és legsúlyosabb hiba ami az agyunkban megfordulhat, a régi paraszt mondás: majd mit szólnak mások.
na pontosan addig voltam boldogtalan szerencsétlen életemben, még így gondolkodtam, mert nem azok a mások éllik az életemet, hanem én. pont azok a mások nem fognak segíteni, pont ők nem viszik semmire és nem érnek el az életben semmit, sőt minden csoda három napig tart. elfelejtik, te meg boldogtalan maradsz, hogy nem merted megtenni, mert gyáva voltál.
eljött az idő és saját kezembe vettem az életem. nem fogok hazudni, sokszor buktam és azok nevettek is rajtam, de nem adtam fel, és tudjátok mivel értem el, hogy bátor legyek? hogy kezdtem komolyan venni magam.
sokat tanultam, fejlődtem és mindig felálltam. aztán lassan, az élet minden területén már mertem és ez nagy szó. a legnagyobb.
amikor valamitől féllek, mindig az jut az eszembe, hogy ha nem sikerül, mit veszíthetek? van amikor sokat, de biztosan többet fogok, ha meg sem próbállom.
kiállni magunkért, küzdeni, próbálkozni századszor is, olyannyira felerősíti a jellemet, hogy semilyen kudarc nem állíthat meg mindket.
nem mondom, hogy most már nem féllek a közönség elé ki állni, de megteszem akkor is. igaz a híres mondás: nem az a bátor, ki nem féll, hanem az aki félelmét le küzdve, erőt vesz magán és megcsinálja.